BEMUTATÓ TÁRNOKON, ÉS LECSÓ FESZTIVÁL

Az Eb-dorado tárnoki története

Ezt az összefoglalót azért írom le, mert az Eb-dorado tárnoki működésének megszűntetésével kapcsolatosan eddig csak az egyik oldal véleményét olvashatta az, akit érdekelt ez az egész történet. Most leírom azokat a történéseket időrendben, amelyek ahhoz az elhatározásomhoz vezettek, hogy kiteszem erről a területről ezt a társaságot. Írásommal nem mentegetőzök, nem akarok vitát nyitni, és semmilyen érzelmi vonalat nem kívánok érinteni. Ez egyszerű tényközlés, természetesen az én oldalamról áttekintve, célja az, hogy tisztán lásson, aki akar, miért mentem bele ebbe az embert próbáló konfliktusba.

2008 őszén kezdődik a történet. Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere egy csatornázás miatt összehívott lakossági gyűlés után megkérdezett, nem akarok-e Tárnokon kutyaiskolát csinálni.

Gondolkozási időt kértem. Szerettem volna, ha a kutyás sportok is jelentős részt kapnának az újonnan alapítandó iskolában. Pár nap múlva kipattant a fejemből az ötlet, hogy Budai Erika, - aki az Eb-dorado elnöke volt és nekem régi barátom- mesélte, hogy évek óta nincs saját területük az M6 építkezés miatt. Felhívtam őt, majd Radics Zsoltot, hogy társuljunk össze egy iskolába. Személyesen is beszéltünk a dologról, majd több hét eltelte után (szétnéztek, hátha van Érden más lehetőség) igent mondtak az ötletemre. Ezt követte egy gyűlés, ahol a megmaradt tagság előtt ismertettem tervünket.

Elmondtam a gyűlésen, hogy elképzelésem szerint két iskola működik egy területen, az egyik a lakosság minél jobb kiszolgálásáért és az ezzel járó bevételért, melyet én irányítok, a másik Zsolti irányítása alatt a vizsga és verseny feladatok minél magasabb szintű végrehajtásáért tevékenykedik. Az iskolát szilárd pénzügyi alapokra kell tenni ahhoz, hogy folyamatosan lehessen támogatni saját  tagjainkat és versenyzőinket, és hogy az egész iskola fejlődhessen. Én akkor már 11 éve jártam a Kőbányai Happy Dog KKI-be, ahol az utolsó 7-8 évben csoportot vezettem, először a haladó, majd kérésemre a kezdő csoportot. Az alakulandó új iskolába magammal hoztam az ott megszokott fegyelmet, mind tagdíjfizetés, mind iskolai csoportvezetés terén. Az Eb-dorado tagjai felé is egyesülésünk feltételeként szabtam azokat az alap dolgokat, amiket ott megszoktam. Ezek: mindenki tagdíjat fizet, aki tagja az iskolának, mindenki egyformán részt vállal az iskolával kapcsolatos teendőkből. Kikötésem volt még, hogy a lakossági képzés, mivel a legtöbbjük úgy sem szereti a laikusokat, nekem pedig ők a kedvenceim, legyen ez az én feladatom, és aki tud, segítsen ebben. Erika ötletére ezzel egyidejűleg irányított szavazáson alelnök lettem az az Eb-dorado egyesületben azért, hogy a jogi oldal is tisztázott legyen, mindkét iskola egy-egy alelnököt adott így, önálló aláírási joggal (a másik Zsolti volt).

Ezt követően megkerestem a polgármester urat, ismertettem a tervemet az egyesülésről, majd elkezdődött a terület keresése. Az alpolgármester úr (Radics Ernő, nem rokona Zsoltinak) javaslatára találtuk ezt a területet az M7-es mellett, ami a szokásos hivatali procedúra után lett szerződés szerint az Eb-dorado használatába adva 2009 áprilisában.

Az új iskolában a kezdetektől voltak apró összezördülések, mert a régi Eb-doradós csapat munkamorálja enyhén szólva is hagyott kívánni valót maga után. Mivel a lakossági kiképzés adja az iskolának a pénzügyi és emberanyag alapot, ezt a tevékenységet mindig előtérbe kell helyezni véleményem szerint. Ez egy meghirdetett fizető szolgáltatás, amit ha valaki kifizet, joggal elvárhatja, hogy pontosan, jól és kedvesen szolgálják ki.

A kiképzést vezetők felé is 3 alapkövetelményem volt: tagdíjfizetés, szakmai rátermettség és pontosság.

Állandó problémaforrás volt a pontosság, ill. annak hiánya. Az teljesen belefért mindenkinek, hogy a 14h-ra meghirdetett foglalkozásra 14.10-kor esik be, míg a tanítványoknak azt papolja, hogy a házirendnek megfelelően legalább ¼ órával korábban kell kiérkezni a területre. Amikor ezt számon kértem, azt mondták, hogy ez nem munkahely.

Az első időszaktól kezdve mindig harcolni kellett a tagdíjfizetésért a törzstagság soraiban, míg a lakossági képzésre járók rendszeresen ellenőrizve voltak . A törzstagok között volt, aki nyíltan megtagadta a tagdíjfizetést, mondván, hogy szerinte ő tesz annyit az iskoláért, hogy  neki nem kell fizetni tagdíjat (a törzs tagdíja 4000Ft/hó volt, 250Ft/alkalom!).

A harmadik állandó probléma, főleg a második évtől az iskola körüli feladatok alóli rendszeres kibújás. Az iskola 1.3 hektár területű, rengeteg karbantartási és fejlesztési feladattal, a spórolás miatt nagyon sok mindent saját két kezünkkel kellett megvalósítanunk. Személyesen hetente 20-25 óra munkát tettem bele a közösbe, ha mindenki csak a felével segített volna, nem szólok egy szót sem. A törzs túlnyomó része erről úgy vélekedett, hogy ez már unalmas, hogy állandóan dolgozni kell, és egyre nehezebb volt bármilyen feladatot kivitelezni.

A nehézségek ellenére viszonylag dinamikus volt a fejlődés, a nagy ugrás az építkezés volt, aminek megvalósulását ismét személyes kapcsolatomnak köszönhettük. Egy kedves barátomat kerestem meg a kéréssel, hogy segítsen nekünk. Volt némi készpénz az építkezésre, de a terveinkhez képest nagyon kevés. Olyan épületet szerettünk volna, ami egyrészt szép és színvonalas, másrészt elég tágas ahhoz, hogy a későbbiekben esetlegesen nagyobb létszámú rendezvényeket is tarthassunk a segítségével. Csaba barátom átnézte a terveinket, majd egy hét gondolkozási idő után igent mondott. A házat úgy vettük, hogy a harmadát fizettük ki, a maradékot pedig 100.000 Ft-os havi részletekben kamatmentesen meghitelezte nekünk, melyre én vállaltam garanciát. A részletek kifizetése sem volt zökkenőmentes, 21 helyett 27 hónap lett belőle.

Hosszú küzdelmes időszak után végül felépült a ház. Volt egy pár ember, aki erején felül segített a terv kivitelezésében, de a törzs túlnyomó része úgy állt hozzá a munkához, mintha neki ezzel kapcsolatosan semmilyen feladata nem lenne.

A ház birtokba vétele után az az igény fogalmazódott meg a törzs felől, hogy most egy kicsit lassítani kell a fejlődési tempón, ezért az emésztőn kívül nem is csináltunk további fejlesztést. De a meglévő dolgaink fenntartása és karbantartása is abbamaradt ezzel együtt, a pálya fűnyírásán kívül senki nem törődött semmivel.

Szintén cél volt, hogy a pénzügyi biztonságunkat visszanyerjük, ezért megfogalmazódott, hogy a pályát senki nem használhatja díjmentesen, mindenki köteles pályahasználati díjat fizetni, v. a vendéglátója fizetni helyette. Ennek ellenére szerdánként rendszeresen és más napokon rendszertelenül 10-20 kutyás használta a pályát úgy, hogy a kasszába semmi nem került.

A pálya hasznosítását és a bevétel növelését más módon is megpróbáltam, havi 50.000Ft-ért a kiképzési időpontok közötti napokra találtam agilitys „bérlőt”, de minden normális indok nélkül Őt is elküldték másfél hónap múlva.

Kezdődött a leépülés. A tagdíjat nem fizetni vágyók védelmére legalizáltuk a 2011-es közgyűlésen a törzs túlnyomó többségének tagdíjmentességét, valamint egy pár olyan intézkedés történt még, ami súlyos pénzügyi hátrányt jelentett az iskolának. Fenntartási munkát szinte senki sem végzett, ezért alkalmi munkást kellett fogadnunk a pálya karbantartására. Amikor ezekért szóltam, mindig az volt a válasz, hogy ez nem munkahely, és ne turkáljak más zsebében. Ott tartottunk, hogy sokszor a fenntartási költségeket saját zsebből előlegeztem meg az iskolának, és amikor a lakossági szolgáltatás hozott annyit, visszakaptam a kasszából.

 Közben az iskola rettenetesen profi részlege elkezdte kirekeszteni a lakossági feladatokat segítő „embereimet” is. Ez egyébként is általános gyakorlat, hogy a segéd urak pofátlanul zsarolnak a tudományukkal.  Első lépésként a pénztárosi feladatokat ellátó, tagdíjbeszedéssel megbízott srác kutyájának őrző-védő képzését tagadták meg nyíltan, azután az én párom kutyája maradt segéd nélkül. Ezt követően a kutyaovi vezetőjének kutyáját nem segédelték hónapokig, saját maga fogatta a kutyát, miközben csak mosolyogtak rajta a segéd urak.

2011 végére, ill. 2012 elejére teljesen kettészakadt az iskola. A lakossági részt saját tanítványaimmal oldottam meg nem kevés kompromisszummal, de sajnos csak olyan emberekkel tudok együtt dolgozni a hobbymban is, akikkel egyforma az értékrendünk. Ezek a segítőim, habár szakmai tapasztalatuk még hagyhat kívánni valót maga után, de mindig pontosak, szolgálatkészek a tagok felé és szeretik az embereket, akik hozzánk fordulnak kutyájukkal segítségért. Soha nem engedik meg maguknak, hogy szakmai gőgből lenézzenek, v. lekezeljenek bárkit, aki kevesebb tapasztalattal rendelkezik a kutyázás terén náluk.

Az iskola Eb-doradós része egyre kevesebbet vett részt az iskola egészének az életében, a kommunikáció a két fél között teljesen leállt, egyértelmű volt, hogy ahogy a faház részlete lejár, szakadás lesz. Sokat gondolkoztunk a párommal és az „embereimmel”, milyen változtatások kellenének, hogy ez a szakadás ne következzen be, de a másik félről minden probléma-megoldási kísérlet lepergett. Az utolsó jel a nyílt szakításra az volt, amikor Zsolti kerek perec megtagadta az én kutyám őrző-védő képzését. Biztos én vagyok a hibás, de ezt egyértelműen rosszindulatú jelnek vettem.

Ezt követően hetekig gondolkodtam, merre vegyem az irányt. Mivel közelgett a közgyűlés ideje, és a faháznak is lejárt a részlete ebben az időpontban, várható volt, hogy rám, ill. a tanítványaimra nincs tovább szükség, iskolai és egyesületi szinten is el leszek távolítva.  A pálya ingyenes, részlet nincs, az összes fenntartási költség kb. 30-40e Ft lett volna havonta, semmi szükség erőltetni a lakossági részt velem, esetleg lett volna némi egerészés ezen a téren már csak azért is, nehogy az önkormányzat a fejükre koppintson a lakosság miatt. Az egész iskolát lehetett volna szinte ingyen használni a seftkutyázásra. Látva, hogy nincs közös utunk, döntenem kellett, én menjek, vagy ők.

Úgy döntöttem, én maradok. A területet a személyes kapcsolatom útján kaptam, én hívtam ide ezt a társaságot. A terület fejlődését nagy részben a belefektetett munkám, pénzem, időm és kapcsolataim használata eredményezte.  Az iskola anyagi téren is elsősorban az én és tanítványaim munkája miatt fejlődött ekkorára.

Tudtam, hogy rettenetes lesz, senki, még én sem szeretem a konfliktust, különösen az olyan emberekkel, akivel ilyen sok közös dolgom volt 3 év alatt. De nem hagyhattam, hogy kitúrjanak az ÉN ISKOLÁMBÓL IS!

Döntésem után megkerestem a polgármestert, és közöltem vele, válni akarok tőlük. Elmondtam indokaimat, ő megértette, és megkerestük azt az egyetlen módot, ahogy ezt kivitelezni lehetett. Mint önálló aláírási joggal rendelkező alelnök lemondtam a terület használatáról, majd egy másik egyesület elnökeként használatba vettem azt. Ezt követően bejelentettem döntésemet az Eb-dorado elnökének, majd másnap a tagjainak. Már ezen a gyűlésen is elmondtam, nem akarom, hogy elhagyják a területet, de ebben a formában, ahogy eddig, nem mehet tovább.

Az első időben nem akartuk (napi szintű volt az egyeztetés a polgármesterrel) elküldeni őket a területről, a cél az eredeti elképzelés megvalósítása volt, két iskola működtetése egy területen. Ezt úgy kívántam megvalósítani, hogy minimális használati díj mellett külön időpontban maradhassanak a területen (heti 4 edzési időpontot ajánlottam fel, csak átlátták rögtön, hogy a lakosság kiesése az ő rendszerükből azt jelenti, hogy saját zsebükbe kell nyúlniuk a jövőben). Az időponti elkülönüléssel minimális lett volna a súrlódás, nekik nem kellett volna többet fizetni, mint az Eb-doradós törzstagsági tagdíjuk. Ezért én karban tartottam volna a területet,  (ezt egyébként is megtettem az elmúlt négy hónapban, és ezután is meg fogom tenni) nekik semmi mással nem kellett volna foglakozni, csak a sporttal.

Több egyeztető tárgyalást kezdeményeztek. Véleményem szerint sose akartak megegyezni velem, csak az időt húzták. Ennek érdekében folyamatosak voltak a heti szintű időpont és döntéscsúsztatások. Az is furcsa volt, hogy a „nagy megegyezési lázban” folyamatosan mocskolódtak velem személyes találkozókkor is és minden lehetséges fórumon is. Odáig mentek, hogy két segédet is eltanácsoltak a hozzánk járástól, az egyiket szolgálati úton megfenyegetve, hogy kirúgják az állásából, ha el mer járni ide, a másiknak beígérve, hogy sose fog levizsgázni sehol, ha nekem segít. Az egyeztető tárgyalásokon próbálták a polgármester torkán lenyomni a terület megosztási szándékukat, de a polgármester úr sem akart erről hallani. A negyedik egyeztető tárgyalás után, miután még mindig a területi megosztásról papoltak, és mi kijelentettük sokadszor, hogy erről szó sem lehet, kijelentették, hogy velem semmilyen viszonyt nem kívánnak fenntartani. Az elmúlt másfél hónapban csak a polgármester úrral álltak kapcsolatban.

Az utolsó kísérlet az eltávolításomra az volt, hogy bejelentették a vételi szándékukat a területre. Már a terület kijelölésekor is mesélte az alpolgármester úr, hogy meg akarták venni mások a területet vállalkozási céllal. Akkor nem adták el, de az óta sok minden változott, most arra a célra kérik, amire most is használják a tulajdonos engedélyével. Az ügyben be lettem rendelve a területfejlesztési bizottság ülésére, mint a terület szerződés szerinti  használója. Meghallgatásom és az ő meghallgatásuk után úgy döntött a bizottság, hogy a terület nem eladó. A polgármester úr ezt követően úgy döntött, hogy a költözésükre kijelölt időpont 2012. szeptember 30,  amibe beleegyeztem.

A költözésük a VB. előtti héten kezdődött a ház szétbontásával. Az első héten végeztek a házzal, majd rövid szünet után a többi „értéküket” költöztették. Ez úgy zajlott, hogy a területet markológéppel letarolták, nem kímélve az élő növényzetet sem. Bokrokat és fákat tövestől kitépve tettek kárt csak azért, hogy ne maradjon semmi használható utánuk.

Biztos vagyok benne, hogy  semmilyen szomorú hangvételű vagy sajnálkozó írást nem olvasott volna senki a másik fél részéről, ha engem kiszavaznak az egyesületükből, elveszik a csoportos oktatást tőlem és én lennék kiszorítva az általam alapított iskolából.

Ennyit összefoglalásképp. Aki eddig véleményt nyilvánított ebben az ügyben, csak egyoldalú beszámolókat olvashatott, ha ebből alkotott véleményt, saját magáról állított ki bizonyítványt.

Petrás Antal